Címlap

Kiadványaink

SLAVICA

Annales Instituti Slavici Universitatis Debreceniensis

A Debreceni Egyetem Szlavisztikai Intézetének folyóirata, melyet a Sulán Béla, Papp Ferenc és Iglói Endre által alkotott szerkesztőbizottság alapított 1961-ben. A kiadvány célja, hogy a legszélesebb értelemben vett szláv nyelvészeti, irodalom- és kultúratudományi kutatások közlésének tudományos fórumaként szolgáljon a helyi, belföldi és nemzetközi tudományos nyilvánosság számára. Publikációk megjelentetésére korábban valamennyi szláv nyelven lehetőség volt, 2020-tól oroszul, angolul és németül kínálunk lehetőséget.

A folyóirat évente egyszer, a harmadik negyedévben, két szám terjedelmében jelenik meg. A kéziratok leadásának határideje minden év április 1. A kéziratok megjelentetése double blind peer review rendszerű anonim lektoráltatási folyamat eredményeképp zajlik. A folyóirat 2007-11-ig ERIH C, 2011-2017-ig folyamatosan ERIH NAT minősítést mondhatott magáénak.

A folyóirat a 2020-ban napvilágot látó 49. számtól kezdve a nyomtatott formátumú kiadás mellett online, nyílt hozzáférési formában is megjelenik (https://ojs.lib.unideb.hu/slavica) A korábbi kötetek a Debreceni Egyetem elektronikus Archívum oldalán elérhetők.

Frissítés dátuma: 2020.05.13.


Tisztelt Felhasználó!

 

A Debreceni Egyetem kiemelt fontosságúnak tartja a rendelkezésére bocsátott, illetve birtokába jutott személyes adatok védelmét. Ezúton tájékoztatjuk Önt, hogy a Debreceni Egyetem a 2018. május 25. napjától kötelezően alkalmazandó Általános Adatvédelmi Rendelet alapján felülvizsgálta folyamatait és beépítette a GDPR előírásait az adatkezelési és adatvédelmi tevékenységébe. A felhasználók személyes adatait a Debreceni Egyetem korábban is teljes körültekintéssel kezelte, megfelelve az érvényben lévő adatkezelési szabályozásoknak. A GDPR előírásait követve frissítettük Adatvédelmi Tájékoztatónkat, amelyet az alábbi linkre kattintva olvashat el: Adatkezelési tájékoztató. DE Kancellária VIR Központ

A tájékoztatót megismertem.